2010. január 24., vasárnap

A várva várt pillanat


Az ultrahang előtti napom azzal telt el, hogy izgultam, gondolkoztam - főleg hülyeségeken! Egész családom nagyon türelmes volt velem, páromon láttam egy-két pillanatig a szomorúságot, de hamar elillant. Engem nagyon meglepett, de sikerült végig aludnom az éjszakát!

Eljött a nap, az október 15. reggel 6:25, amikor átléptem a kórház küszöbét. Elég nyomasztó volt, hogy a szülészeti osztályra kellett mennem, amikor még nem voltunk abban biztosak, hogy él - e a pici baba a pocakomban. Felhívtam a dokit,hogy itt vagyok. Rögtön behívott, aranyos volt, mondta hogy itt most egy kis babát keresünk! Kitapintotta a pocakomon,mondta,hogy itt bizony egy hat hetes (+1-2 napos) babának kell lennie! Következett a várva várt pillanat! A hüvelyi ultrahangon észre vettünk egy kis pontot, körülötte egy kör alakú csíkkal. Ő volt a mi kis babánk a köldök zsinórral, aki ÉLT!!!
Elsírtam magam! Nem zokogtam, de megkönnyeztem. Nem tudom leírni ezt az érzés, a világ legnagyobb boldogságát éltem át! Doki gratulált, Kismama vagyok - Anyuka leszek!!! Csak vigyorogni tudtam! Doki leküldött a vérvételre, jöttek a formaságok. De én csak vigyorogtam! Mondtam,hogy ne haragudjon,de csak ilyen arcot tudok vágni ,de értem amit mond, és figyelek!

Amint kiléptem a rendelőből, hívtam a páromat! Először nem tudott megszólalni, utána viszont hallottam a hangján, hogy boldog, és madarat lehetne vele fogatni!!! Nagyon jó érzés volt, hogy a párom is ennyire örül!!! Sajnos nem tudott eljönni velem, kora reggeltől dolgozott, de szerintem így is megvolt az öröm!

Lementem vérvételre, ahol egy tündéri hölgy fogadott. Kérdezte,hogy miért folyik a könnyem, hát elmeséltem neki röviden, hogy min mentünk keresztül egy hétig, mire ő megölelt, és gratulált!Megtörtént a vérvétel,és már rohantam is anyukámhoz, hogy elmeséljem a jó hírt! Persze rögtön a többi családtagot is értesítettem,hogy kb. 8 hónap múlva eggyel többen leszünk!

A legszebb nap volt, amit átélhettem eddigi életem folyamán!!!

2010. január 22., péntek

Az első ultrahang!

Miután ekkora boldogság ért bennünket a pozitív teszt miatt, szinte azonnal az orvoshoz futottam volna! Sajnos nem volt rá lehetőség így este 6 tájékán, csak telefonálni tudtam, ezt is tettem! Október 5. 14:30-ra kaptam időpontot, következő hét hétfőre. Addig volt még 4 nap! 4 nap izgalom, hogy vajon szülők leszünk- e vagy sem,vagy ez a z egész egy tévedés?! 4 napon keresztül azon járt az eszem, hogy mi is lehet odabenn a kisbabánkkal... Gondolom gyakorló anyukák, és kismamák tudják, hogy ez mennyire "jó - borzasztó" érzés! (Ha leendő kismama vagy, akkor csak annyit tudok mondani, hogy ez a legjobb - legborzasztóbb izgalom a világon!)

Talán ez az érzés döbbentett rá,hogy már nem vagyok gyerek! Most már egy másik emberért is felelős vagyok, akinek az élete egyelőre az én kezemben (pocakomban) van! Hihetetlen, hogy már maga a tudat, hogy anyuka leszek ekkora izgalommal jár! Már most izgulok,hogy mi lehet odabenn a kisbabánkkal!

Nagyon féltem, de eljött végre a hétfő délután 14:30!Édesanyámmal mentem! Hála Istennek össze vagyunk nőve, olyan anya-lány kapcsolatunk van, ami nem sok embernek adatott meg sajnos! Életem összes fontos pillanatában velem volt akár fizikailag, akár lelkileg,de Ő ott volt!
A doktor úr tapintás alapján azt mondta,hogy 4-5 hetes terhes lehetek! Én boldogan vigyorogva könnyes szemmel néztem anyukámra, az ő szemébe is könnyek szöktek,hisz szembesült azzal,hogy a kislánya anyuka, ő maga nagymama lesz!

Szinte már a fellegek közt jártam,mikor az orvos hüvelyi ultrahang közben megkérdezte, hogy mióta nincs meg? Mire én okosan azt feleltem, hogy 7 hete! Doki lefehéredett, ez által én is, és anyu is... Mondta, hogy ő nem látja ilyen későinek, de az a baj,hogy az ultrahangon még csak egy pici feket folt látszik,ami a méhem!
Engem a víz levert, és azon gondolkoztam,hogy nem lehet velem ilyen kegyetlen az élet,hogy az első babám (nem volt soha abortuszom), és nem éli túl az első napokat...
Doki azt mondta nyugtatás képpen, hogy várjunk még egy hetet 10 napot, ha akkor látszani fog, egy élő kis embrió lesz a hasamban, ha nem akkor egy életképtelen. Látta rajtam, hogy zokogni készülök, és próbált nyugtatgatni! Azt is hozzátette,hogy ne stresszeljem túl (gondoltam,kösz, könnyű neked...), mert attól is elmehet a babuci, ha szerencsénk van és él, akkor ne rontsam az esélyeit!
Hát én kijöttem és csak azért nem kaptam sírógörcsöt,mert a kisbaba járt a fejemben,hogy neki ezzel nem árthatok! Bármimet,az életemet is odaadtam volna szülés után, csak a baba hagy jöjjön a világra!

Ezzel a "jó" hírrel kellett hazamennem,persze páromat rögtön hívtam!De szegény olyan ideges lett, hogy inkább nem is folytattam a beszélgetést, házak építésével foglalkozil, és nem szerettem volna,ha véletlenül leszambázik a födémről- elég volt egy csapás egy napra!
Ebben az izgalomban töltöttem el 10 napot! Azért 10 napot, mert anyukám azt javasolta, hogy inkább több időt várjunk, nehogy túl korán legyen még!
Ezt az izgalmat viszont tényleg nem kívánom senkinek, az ellenségemnek sem! Ez nem "jó - borzasztó" érzés volt. Ez egy szörnyű félelem volt 10 napig! Drága anyukám azzal nyugtatott, hogy arra még gondolni sem szabad, hogy a kis drágaság nem él, biztos, hogy él, olyan vérvonalat örököl mindkét részről, hogy a jég hátán is megélne! Nagyon fontos volt, hogy ennyire támogatott!!! Párom is így állt hozzá, csak én vészmadárkodtam magamban, és néha hangosan is...

Még mindig volt egy nap a vizsgálatig...

2010. január 20., szerda

A teszt! Szerintem szülők leszünk!!!


Szeptember 30-án elmentem egy terhességi tesztet venni!
Beballagok egy gyógyszertárba, megkérem a gyógyszerész hölgyet, hogy segítsen nekem, hogy a "legjobb" tesztet kapjam meg! Gondoltam, mivel vigyorgok, mint a vadalma, és biztositani próbálom arcmimikámmal a hölgyet, hogy erre várok napok óta, nem egészen ezt a hozzáállást vártam! A gyógyszerész egy idősebb nő volt, aki viszont arról biztosított az arcjátékával, hogy nem biztos hogy neked gyereket kéne vállalnod... Hát nagy nehezen hozzájutottam a teszthez!

Hazamentem, hogy a gyógyszertári sokk után végre jó hírt kapjak! Mondanom sem kell, hogy a teszt a legőskoribb alkalmazás volt a terhességem kiderítésére.
Csináltam már terhességi tesztet pár hónappal ezelőtt, mikor még tablettát szedtem (volt, hogy véletlenül kihagytam egy tabit), és azt hittem hasonló képpen kell használnom ezt, mint a pár hónappal ezelőttit. Hát nem... Annyira izgultam,hogy nem olvastam el a hozzájáró utasítást, és elrontottam.. (A csepegtetős megoldás helyett ki kellett volna mérnem pár cl-t, pontosan egyenesen tartani a pálcikát 10 percig - hát én nem ezt tettem... azt hittem rácsöpögtetek, mint általában a normál tesztek használati utasítása alapján!)
Örjöngtem, kiborúltam... tiszta idegbeteg voltam egész nap, mire anyukám megnyugtatott, hogy nem dölt össze a világ... holnap veszek egy másik tesztet! Én az nap rohantam vissza, és vettem ettől a kedves hölgytől még egy tesztet, de elötte megnéztem az interneten, hogy melyiket!

Haza vittem (legalábbis azt hittem)... Este 7 óra volt,és azon járt az eszem,hogy mit csináljak: megpróbáljam vagy ne? A táskámban volt, és félórát szemeztem a táskámmal... Az orvosok azt ajánlják, hogy a reggeli első mosdó használat után kellene elvégezni... Forogtak a kerekek, a párom is hazaért, és kérdezte, hogy érzem magam. Tudta, hogy nem sikerült a reggeli teszt! Nagyon el voltam keseredve, de megnyugtatott, hogy reggel minden megváltozik, biztos,hogy jók a megérzéseim, és holnap rádöbbenek, hogy anyuka leszek! Ezt a támogatást kellene minden nőnek megkapnia a párjától egy ilyen pillanatban, és én voltam ilyen szerencsés. Megfogadtam a tanácsát! Már csak egy bibi volt: anyukámnál hagytam a tesztet, az anyukám gyógyszerét hoztam el helyette.... Úgyhogy csak a másnap maradt, de biztos akartam lenni a dolgomban, így elraktároztam amit kellett, és egész nap azon izgultam,hogy hazaérjek, és elvégezzem a tesztet.

Otthon voltam délután 6-ra, és elvégeztem a tesztet. Pozitív lett!!!
Nagyon boldog voltam! Ayukám volt az első, akit felhívtam! Utána szépen sorban a családot!
A páromat nem! Hivott, mikor elindult haza a munkahelyéről, de össze-vissza beszéltem neki, hogy nem lett jó a teszt, már megint valami nem stimmel, és nincs rajta csík! Nem szép dolog, de látni szerettem volna az arcán a boldogságot!
Hazaért! Láttam az arcán, hogy el van keseredve, kicsit butusnak nézet, hogy nem sikerül 2 tesztet megcsinálnom! Végre leült, kérdeztem, hogy jöhet- e a kaja, és mondta, hogy igen - egy mély sóhajtás kiséretében. (Napközben vettem egy kis papucskát, ami világos zöld, mert nem tudhatjuk, hogy fiú vagy lány, gondoltam ez jó szín lesz.) Vittem be a tányért amin a papucskák voltak, és leraktam elé! Nézett rám kicsit furán, nem értette. Mikor elé raktam a tesztet, már világossá vált, hogy apuka lesz!
Megölelt, és nem tudott mást tenni csak vigyorogni! Én szintén csak ennyit tettem!

Hát nálunk így zajlott a tesztelés, és a jó hír közlése. Szülők leszünk!!!


2010. január 19., kedd

A fogamzásgátló elhagyása

Párom és én eldöntöttük július elején, hogy abbahagyom a gyógyszert abban a hónapban. Eljött a július 27. és az utolsó tabletta napja. Megkérdeztem az orvosomat, hogy jó uton haladunk-e, mire azt válaszolta,hogy igen, és indulhat a "próbálkozás" kisbaba ügyben!
Nem is húztuk - halasztottuk, de a kapcsolatunk természetes ritmusában haladva "próbálkoztunk"!
Nem voltam benne biztos, hogy egyhamar teherbe eshetek. Elfogott egy olyan érzés mélyen, legbelül, hogy mi van, ha nem lehet gyermekem?! Nagyon féltem, hogy ezt az isteni áldást nem élhetem át,pedig nőnek születtem! Hála Istennek, eddig nem találtak nálam semmi erre utaló nyomot, egészséges vagyok, és minden óramű pontossággal működött (ezzel próbáltam magam nyugtatni)!
De olvastam olyan cikkeket újságban, interneten, melyekben a fogamzásgátló kitisztulási ideje általában fél év. Az orvosom azzal nyugtatott, hogy nagyon fogékony vagyok, és minnél hamarabb fogan meg a baba, annál biztosabb,hogy erős inmunrendszerrel rendelkezik az utód, mivel életben maradt!

Augusztusz 21.-ét írtunk,és megjött. Gondoltam ez természetes, az igazság az, amit olvastam, a féléves tisztulás: a "pihi"!
Éltük a kis életünket, bennem dolgozott a kétely- lehet, hogy nem vagyok mégsem annyira fogékony?! De próbáltam elhesegetni ezeket a gondolatokat, mert mégsem állhatók így neki az "új életünknek"! Mindennap e körül jártak a gondolataim, és alig vártam, hogy ismét 21. legyen a naptárban...

Egyik este úgy éreztem,hogy most fogant meg a gyermekünk... Lehet,hogy ez butaság,de mégis így éreztem ! Ez volt szeptember 15-én, másnap éreztem, hogy a mellem kicsit feszít. Gondoltam, csak bebeszélem magamnak, nem érezhetem már más nap, hogy egy élet kezdete lakik a pocakomban. Egyre jobban feszített a cicim, gondoltam jön a hó vége és minden kiderül!
Hát nagy nehezen elérkeztünk a szeptember hónap végéhez... - 2 hónapnak tünt, nem egynek!- mikor észrevettem, hogy se görcs, se semmi! Nem jött meg... Nekem még sosem késett, nem maradt el. Mégsem mertem leszögezni,hogy én tuti teherbe estem.

Folyt. köv. a Teszt c. bejegyzésemben!

Első bejegyzés

Huu...Hát hol is kezdjem... Félve vágok bele a bloggolásba,mivel eddig még nem tettem!

De remélem, rajtam és családomon kívül más is el fogja olvasni! Úgy éreztem,ha már ennyire fejlett a világ, és nem csak az újságírok, riporterek készíthetnek szösszeneteket, hanem mi is (dilettánsok) közzétehetjük írásainkat, akkor én is megpróbálom! Több blogot is megkukkantottam,hogy egyáltalán némi fogalmam legyen arról, hogyan működik ez a kellemes idő töltés! No, de ennyit a félelmeimről!

Azért indítottam meg a saját blogomat, hogy meg tudjam osztani veletek a pocaklakómmal kapcsolatos érzéseimet,tapasztalataimat!
Én nagyon szeretem attól hallani az élethelyzetek megpróbáltatásait, örömeit, megoldásait, aki át is élte!Le fogom írni napló szerűen az eddigi és ezutáni élményeimet, aggódalmaimat, félelmeimet és megoldásaimat! A személyes dolgokra, ill. magára a naplóra a címkéim közt találtok!

Remélem érdekesnek találjátok, és segítségetekre leszek bármiben!

Jó szorakozást,és olvasgatást kívánok!